Gio Ponti acéljelképe
Gio Ponti az 1933-as Triennale számára tervezte a tornyot, könnyű acélszerkezettel, amely a fák között ma is szinte valószínűtlennek hat. A különleges Dalmine-csövek, a hatszögletű geometria és a 108,6 m-es magasság miatt inkább rajzolt vonalnak tűnik, mint nehéz emlékműnek. Ezért működik olyan jól az első látvány a Triennale felőli oldalról.
A Torre Littoriától a Torre Brancáig
A torony Torre Littoria néven nyílt meg, Torre del Parco néven is ismerték, később pedig a restaurálás után kapta a Branca nevet. 1972-ben bezárták a látogatók előtt, majd a 2000-es évek elején tért vissza a nyilvános életbe, így a mai gyors liftes feljutás egy megmentéstörténet is. Nem csak kilátást veszel; belépsz egy milánói tárgyba, amely majdnem eltűnt a látogatói élményből.
Amit a fedett kilátó megváltoztat
Milánó központjában a legtöbb séta utcaszinten történik, kőudvarok, villamossínek és múzeumajtók között. A kilátó gyorsan megfordítja ezt a léptéket: a Castello Sforzesco alaprajzzá válik, a Parco Sempione zöld folyosóvá, a Porta Nuova és a CityLife újabb tornyai pedig megmutatják, mennyit nyúlt a város Ponti 1930-as évekbeli városképe óta.
Kinek adja a legtöbbet a torony
Az első alkalommal érkező látogatók gyors tájékozódási pontot kapnak a kastély vagy a Duomo előtt. A visszatérők kevésbé magától értetődő városképet látnak, mint a megszokott dómteraszokról. A családok rövid sor esetén gyors sikerélményt kapnak, míg a mozgásukban korlátozott látogatóknak foglalás előtt érdemes ellenőrizniük a hozzáférési részleteket, mert az élmény egy kompakt liftre és időjárásérzékeny platformra épül.