Egy 17. századi tárgyalóterem harapással
A nyitó tárgyalóterem Edinburgh komor 17. századi igazságszolgáltatási rendszerébe dob, ahol a bűnösség olcsóbbnak tűnik, mint a méltányosság. Ez a hang fontos, mert a The Edinburgh Dungeon rögtön városi harapást kap tőle: kevesebb általános gótikus köd, több helyi büntetéskultúra gonosz vigyorral.
A kínzás és a babona kellemetlenül közel marad
A kínzási jelenet a boszorkánypánik energiájára, vas eszközökre és nyilvános megalázásra épít, nem elvont horrorra. Mivel a termek szűkek, a poénok pedig a legjobb értelemben gonoszak, közelebb érzed magad Edinburgh rossz régi évszázadaihoz, mint egy nyugodt vitrinnél.
Burke és Hare 1828-ba rántják a történetet
A hivatalos Burke & Hare-jelenet egyenesen 1828-ba ugrik, amikor az anatómiai iskolák frissebb testeket akartak, Edinburgh leghírhedtebb gyilkos párosa pedig üzletté alakította az utánpótlást. Ettől válik az attrakció félreismerhetetlenül helyivé: a horror hirtelen utcát, szakmát és városi akcentust kap.
Sawney Bean adja a tiszta legendasokkot
A kannibálbarlang-jelenet egy 16. századi legendába dob, nem egy szépen dokumentált ügybe, és épp ezért működik. A városiasabb jelenetek után ez a visszataszító, színházias kitérő szélesebb skót folklórlöketet ad az útvonalnak, és megakadályozza, hogy a hangulat ellaposodjon.
Az élő színészek miatt marad meg
A díszletek és effektek számítanak, de a színészek tartják instabilan ezt az órát. Kis vezetett csoportokban elég közel vagy ahhoz, hogy elkapd a poénokat, fenyegetéseket és gyors hangulatváltásokat, ezért a hely inkább előadásként hat, mint múzeumként. Pároknak és baráti társaságoknak ebben van a szórakozás; történelemre fókuszáló látogatóknak ettől maradnak meg a történetek.